Mr és Mrs 2013 - Győrfi Pál házasságára jótékony hatással volt a Mr és Mrs

A Mr és Mrs Sztárpár-show egyik versengő párja, Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője és felesége, Salgó Adrienn lesz, akiknek jelenleg a legfőbb „problémája”, hogy születendő gyermeküknek milyen nevet adjanak. Győrfi elmondta, valószínűleg ugyanúgy, mint az előző két gyerekük esetében, most is a szülőszobán fog eldőlni, hogy hogy hívják majd a kicsit. A legidősebb gyermeküket, a 4 éves Ádámot is bevonják a névadási folyamatba, de valószínűleg megint Adrienn szava lesz a végső… Győrfi Pál egyelőre ugyanannyit dolgozik, mint eddig, de mint mondta, a napokban át kell majd állnia egy másik „üzemmódra”. Tervei szerint bent lesz majd a szülőszobában, hiszen élete egyik legszebb pillanata volt, amikor a 3 perces Ádámot a kezébe adták, és először nyitotta ki a szemét! A Mr és Mrs felvételéről elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, mert végre játszhattak, ráadásul volt egy olyan pillanat, amely nagyon közel hozta őket egymáshoz. Azt is elmondta, hogy a játékokkal kapcsolatban volt benne egy kis félsz, de utólag visszatekintve nagyon jó volt, és semmi kompromittáló, vagy ránézve kellemetlen nem történt, ráadásul amit az Adriennel való kapcsolatának adott a műsor, az minden pénzt megér…